Lengyelország először 1978-ban jutott be ebbe az elit körbe. Nemzetközileg elismert szakemberek jelölték a krakkói óvárost, többek közt annak csodálatos, a középkor óta nem változtatott városképe miatt.
Krakkó után más óváros jellegű városszerkezettel rendelkező, jó állapotban levő helységek kerülhettek fel a listára. Ilyenek voltak: Varsó, Zamość és Toruń. A főváros az óvárosnak a II. világháború utáni gyors rekonstrukcióval vívta ki a nemzetközi elismertséget, Zamość a tökéletesen megőrzött, az olasz reneszánsz stílusjegyeit magán viselő városszerkezetéért, Toruń pedig a város középkori komplexumát alkotó többszáz gótikus épületéért. Ezekhez csatlakozott később a Malborki Keresztes Lovagrend vára, mely a világon az egyik legnagyobb ilyen stílusú erődítmény
A listáról természetesen nem hiányozhatnak a vallási épületek sem. A Malopolska és a Podkarpackie vajdaság hat fatemplomán, a Kalwaria Zebrzydowska kápolnáin kívül felkerültek még a Swidnica-ban és Jawor-ban található Béketemplomok, melyek nevüket a harminc éves háborút követő békéről kapták. Ennek következtében a császár engedélyezte az evangélikusoknak – csak is fából készült, egy év alatt, a városhatáron kívül – templomok építését. . .
A természeti csodákhoz soroljuk: a Białowieski Nemzeti Parkot, Európa eme régiójának legjobb állapotban levő, védett területét. Ide tartozik a lengyel-német határon levő Mużakowski Park, a gyönyörű XIX. századi angol kertjével.
Rendkívüli, a maga nemében egyedülálló jelenség a Wieliczkai Sóbánya. Ez Lengyelország legöregebb, a középkor óta megszakítás nélkül működő bányaüzeme.
Egy egészen más kategóriát képviselő helyek, az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborok, melyek a világ egyik legnagyobb tragédiájának - százezrek, főleg zsidók, lengyelek, romák, magyarok és más nemzetiségek lemészárlásának jelképévé váltak.
Legvégül, de nem utoljára pedig, lisrára 2006-ban felkerült a wrocławi Centenáriumi Csarnokot, un. Népek Csarnokot kell megemlítenünk. Ez a városban a modernizmus legnagyszerűbb és egyben a XX. század elejei technikai megoldásokat magába foglaló, rendkívüli, Max Berg által tervezett alkotása is. Ennek a remekműnek most már állandó helye van a világ minden részén építészetet tanuló diákok tankönyveiben.
Az egyik legnagyobb tájpark Európában. A Nysa Łużycka folyó szeli ketté és a lengyel - német határ.
A Lipcsei nemzetek csatájának századik évfordulójára 1912-1913-ban megépült csarnokot Százéves Csarnoknak nevezték el. Ez a wrocławi modernizmus leghíresebb alkotása, amely Max Berg tervei alapján készült és a világ egyik első vasbetonos szerkezete.
Az UNESCO listáján több gyönyörű fatemplom is szerepel Dél-Lengyelországban.
Lengyelország egyik legfontosabb zarándokhelye. Krakkótól kb. 25-30 km-re nyugatra található ez a kolostor együttes. Lengyel Jeruzsálemnek is nevezik.
A Swidnicai és Jawori fareteszes evangélikus Béke fatemplomok a világ egyetlen ilyen műemlékei.

Małopolska régió - nyolc objektum az UNESCO listáján!


Lengyel Nemzeti
Idegenforgalmi
Képviselet
1075 Budapest, Károly
krt. 11. (Europa Center - V. emelete)
Tel.: +36 1 269 7809
Fax: +36 1 269 7810
budapest@pot.gov.pl
Copyright © 2012 POT 
