Warsaw 12.2 ºC
Kapcsolat
TERMÉSZETI CSODÁK LENGYELORSZÁGBAN: AKTÍV PIHENÉS A MAZURI TAVAKNÁL

Viszonylag kevés magyar utazó jut el a Varsótól észak-keleti irányban található, fél Magyarország nagyságú mesés Mazuri tóvidékre, ahol a több mint 3000 kisebb-nagyobb tó alkotta rendszer és hangulatos dimbes-dombos vidéki romantika várja az utazókat. A Mazuri tavakat sokféleképpen el lehet érni: autóval, busszal, és vonattal is lehet érkezni. A térséghez legközelebb eső repülőterek Varsóban, Gdańskban és Vilniusban találhatóak. A 290 kilométer hosszan elnyúló tóvidéken a tavakat folyók és csatornák kötik össze, domborzatát sík és dombos, erős-ligetes területek jellemzik. Minden nagyon rendezett, a vidékies hangulatot több kisváros és UNESCO védelem alatt álló bioszféra rezervátum teszi teljessé.

A Mazuri tavak múltja

A Mazuri tórendszer területének történelmét a lengyel és német korszakok váltakozása jellemzi. Előbb a német lovagrendhez tartozott akik később elismerték a lengyelek fennhatóságát, majd többször is porosz fennhatóság alá került. A II. világháború utáni területcserék során véglegesen Lengyelországhoz került és a lakosságcserék miatt ma főleg lengyelek lakják. A terület német múltja jól látható a történelmi épületeken és a Mazuri területen található várak és erődök rendszerén.

A Mazuri terület turisztikai fejlődése a 19. század közepén kezdődött el, miután az 1860-as években kiépítették a vasútvonalakat és megépültek az első villák és szállodák. A terület népszerűsége azóta is töretlen, amit elősegít az ipari és mezőgazdasági fejletlensége és az ebből fakadó tiszta levegő és nyugodt életforma. Napjainkra nagyszámú szálláshely és komolyan fejlett infrastruktúra várja a Mazuri tavakhoz ellátogatókat. Virágzik a hajózás és vitorlázás, kerékpárutak, múzeumok és nemzeti parkok gondoskodnak az aktív kikapcsolódásról. A tavak vize nyáron 25-27 fokra is felmelegszik, sok kulturált szabadstrand közül lehet választani. És van itt még valami amit mindenhol érezhetünk: a lengyelek nagyon szeretik a magyarokat. Egy kedves mosoly, néhány magyar szó és vállveregetés jut osztályrészül, ha kiderül honnan érkeztünk.

Látnivalók a Mazuri tavaknál:

Mragowo

Egy romantikus és gyönyörű történelmi üdülővároska rengeteg virágos területtel, parkokkal és régi középkori épületekkel a Juno és a Czos tavak mentén. Kialakítottak egy 12 kilométeres útszakaszt, ahol gyalogosan és kerékpárral is fel lehet fedezni a fontosabb látnivalókat. Jó idő esetén a város mindkét oldalán homokos strandot találunk. A nyári hétvégéken pedig sok zenei programot rendeznek a szabadtéri színpadon.

Kosewói Szarvasfarm

A lengyel tudományos akadémia nagy alapterületű bázisán nevelik és figyelik meg a különféle szarvas fajokat. Gyalogos vezetés során be is lehet menni a szelíd természetű állatokhoz. Kiváló fotózási helyszín!

Gierloz/Wolfschanze

A hadtörténet iránt érdeklődők megtekinthetik Adolf Hitler legtöbbet használt főhadiszállását (800 napot töltött ott! ) ahol 1941-ben még Horty Miklós is megfordult. A területen 88 bunker állt, melyek 7-9 méteres falvastagságú romjai ma is ámulatba ejtenek. Itt követték el a leghíresebb Hitler ellenes merényletet is 1944-ben. (Claus Schenk Stauffenerg)

Boyen Erőd

A Gizicko város külterületén található kulcspozíciójú erődöt többször is sikertelenül támadták az orosz csapatok. Megtekintésére kb. 1—1,5 órát érdemes szánni. Termeiben főképp az első világháborús emlékeket mutatják be, de a környék elmúlt 200 évének emlékeiből is sok érdekes tárgyat láthatunk.

Hajókirándulások/hajóbérlés

Több jól szervezett hajókirándulás is foglalható a helyi kikötőkben. Ezek ára jellemzően 30-50 Zlotyba kerül, és a tavakon illetve lakóövezeteken átvezető csatornákon haladva mutatja meg a táj szépségét. A kikötőkben akár kisméretű lakó és kirándulóhajókat is lehet bérelni. Főszezonban minimum 1 hétre, előtte és utána akár 1-2 napra is bérelhetünk olyan hajót, ahol lakni is lehet.
TIPP: Szállásfoglalásnál érdemes egy központi települést választani, mert onnét csillagtúra szerűen bejárható az összes fontosabb látnivaló. Érdemes minimum 4-5 éjszakát foglalni.
Bölénybemutató

Az európai bölények utolsó élőhelyeinek egyike a Borecki erdőségben található. A bölények korábban a woliskoi farmon éltek, de 1977-ben a teljes csordának sikerült kiszöknie az erdőségbe, ahol azóta is zavartalanul élhetnek. A helyi bemutató telepen reggel és este lehet megnézni az állatokat.
Krutynia folyó

Egy közel 100 kilométeres hosszúságú, természetvédelmi oltalom alatt álló kanyargós és lassú folyású folyóvíz a Krutyina. A területen élő állatok nem félnek az emberektől, egészen közelről is készíthetünk fotókat róluk. A vízparton 7-10 kilométerenként komfortos és kényelmes táborhelyeket alakítottak ki a helyi vendéglátók, akiknél a csónakbérléstől a szállásig és étkezésekig mindent el tudunk intézni.
Luknajno tó

Az ornitológusok paradicsomaként is jegyzik a Luknajno tavat, melyet eredetileg a néma hattyúk védelmére hoztak létre. Csekély vize táplálékban igen gazdag, így sok egyéb madárfaj is megtelepült a tónál.
  • Krutynia folyó
    Krutynia folyó
  • Kosewói Szarvasfarm
    Kosewói Szarvasfarm
  • Hajókirándulások
    Hajókirándulások
  • Boyen Erőd
    Boyen Erőd
Bajna Gábor 
Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl