Warsaw 5 ºC
Kapcsolat
ERŐDÖK NAPJA POZNAŃBAN

Az erődök és a történelmi építészeti rekonstrukciók kedvelői számára bizonyára érdekes lesz a következő hétvégén (augusztus 24-25-én) Poznańban megrendezendő esemény. Ekkor lesz a 7. Erődök Napja Poznańban. A programhoz 27 olyan hely és esemény kapcsolódik, amelyek a középkortól a napjainkig épült erődökhöz kötődnek. Lehet majd  idegenvezetővel látogatni, meg lehet tekinteni a történelmi rekonstrukciókat és kiállításokat, valamint különféle aktivitásokban lehet részt venni. 1828-1869 között egy hatalmas, Európában az egyik legnagyobb ilyen típusú erőd épült Poznańban.

Két területből áll: a poligonális erőd (amely a szorosan vett városközpont mentén húzódik), valamint a 30 kilométer kerületű gyűrűben lévő, 18 részből álló erődítményből és kiszolgáló objektumokból.Különösen a poligonális erődnek volt hatalmas szerepe a város további fejlődésére. Részei a Szőlőhegyen (Citadella) álló nagy erőd, a Warta jobb patján álló erődítmények (Ostrów Tumski, Piotrów, Malta, Komandoria és Śródka) valamint a belső rész a bal parton, (ma ul.Kościuszki és ul. Kazimierza Wielkiego). A XX. század elején az erődrendszer nagy részét lebontották, bizonyos részeit kiépítették  és napjainkig megőrizték. Az erőd Von Biehler standard tervei alapján, ötszögű alaprajzra épült, vizesárok és tüzérségi erőd vette körül.


További információ: Poznan.travel
 

 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl