Warsaw 12.8 ºC
Kapcsolat

01638_1112_PN_Ujscie_Warty_KK_HR.jpg

El akarsz jutni arra a helyre, amely lengyel és külföldi ornitológusok százait vonzza? Szeretnél szemtől-szembe állni a rétisassal, csörgőrécével, pajzsos cankóval vagy csigaforgatóval? Esetleg egy másik

madárral szeretnél találkozni a 250 fajta közül? Ez a mágikus hely az Ujście Warty Nemzeti Park 8 ezer hektáros ártere és mezője. A Słońsko Baráti Társaságnak köszönhetően nyitották ott meg a Madár Köztársaságot – ennek az egyedi kezdeményezésnek a fő célja, hogy egy egyesületbe tömörítse a madárbarátokat. Ősszel a környéken hatalmas libarajok jelennek meg, itt tartanak szünetet a téli költőhelyük felé vándorolva. Hallgass bele abba az elképesztő zajba, amit 150 ezer felszállni készülő madár szárnya csap!

Keresd fel Słońskót is, a Madár Köztársaság fővárosát – és legyél az állampolgára. Tegyél szert egy speciális útlevélre, amelybe az adott évben felkeresett helyek pecsétjeit ütik. Élvezd a madarak színes

tollazatának látványát, pihenj a madarak trillázásának pompás koncertje mellett, fedezd fel a Johannita Rendhez kötődő város titkait, vagy indulj el egy izgalmas kirándulásra a Nemzeti Parkban. Ha felkeresed ezt a különleges helyet, remek lehetőséged lesz olyan eseményeken venni részt, mint: bicikliverseny a Gólyák Útján, Mocsárvidék Napok, Maurycjada (Maurus, a Máltai Lovagrend alapítójának ünnepe), Találkozás a Mezővel és a Kerttel, sőt, Tehén Ünnepet is rendeznek.

A Warta-torkolat Nemzeti Parkot természeti, tájvédelmi és kulturális értékei az ökoturizmus számtalan formájára teszik alkalmassá. A Warta menti lápokat szívesen keresik fel az ornitológusok és más természetkedvelők. Mivel turisztikai forgalma viszonylag gyér, a vidék vonzza a széles látóhatár látványára, a csendre és a nyugalomra vágyókat. A „Warta-Torkolat” Nemzeti Park az ország nyugati részében fekszik a Warta és az Odera találkozásánál. 2001-ben hozták létre, így ez a legfiatalabb nemzeti parkunk. Területe 8037,6 ha. Madártani tekintetben Lengyelország egyik legfontosabb területe. A park jelképe a vetési lúd.

A „Warta-torkolat” Nemzeti Park egyedülálló vizes élőhely, amely madártani szempontból hazánk egyik legfontosabb területe, és Európa egyik legnagyobb vízi- és gázlómadár-rezervátuma. Területe meghaladja a 8 ezer hektárt, védő erdője pedig több mint 10 ezer hektáron terül el. A park növényvilága körülbelül ötszáz fajt és 60 növénytársulást számlál. A park táját elsősorban nyílt rétek és legelők alkotják, valamint csatornákkal, vízfolyásokkal, patakokkal és holtágakkal szabdalt fűzfaligetek. Az erdők és facsoportok a védelem alatt álló terület 1 százalékát teszik ki.

01638_0595_PN_Ujscie_Warty_KK_HR.jpg

A park európai viszonylatban egyedülálló vízi- és gázlómadár-rezervátum. Az itt élő közel 250 madárfajból 170 itt költ. E fajok közül 26 világszerte kihalófélben lévő fajnak minősül, több mint egy tucatnyi pedig – mint pl. a törpegém, a bütykös ásólúd, a csörgő réce vagy a nagy póling –, a lengyel vörös listán szerepel. A park árterületei a madarak számára védelmet nyújtanak a vedlési időszakban, illetve sokezer költöző madár talál itt pihenőhelyre. Fészkelnek itt sirályok, csérek, vöcskök, récék, lilék, guvatfélék, hattyúk, darvak, gémek, a nyári lúd és a csíkosfejű nádiposzáta. Átvonulóban más madárfajok is megállnak itt pihenni, ősszel pedig a vizes élőhelyek telis-tele vannak récékkel, ludakkal, darvakkal. Ez a terület a sarkvidéki eredetű énekes hattyú legnagyobb telelőterülete. Ősszel a parkot ellepik a ludak, amelyekből ilyenkor akár kétszázezer is összegyűlhet. 

A „Warta-torkolat” Nemzeti Park munkatársai a tanösvényeket tartják a legjobb látogatási módnak. Mindegyiken táblák írják le az adott helyszín élővilágát. Az egyik igen népszerű tanösvény a „Vizes élőhelyek” („Mokradła”). Ez Chyrzynoban kezdődik, a Park székhelyénél, hossza egy kilométer. A kétkilométeres „Madárösvény” („Ptasi szlak") gyalog és kerékpárral is bejárható. Słońsktól nyugatra kezdődik, és ugyanoda tér vissza; jól megfigyelhető rajta a vízi- és gázlómadarak költőhelye. 

BŐVEBBEN: PARK NARODOWY UJSCIE WARTY 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl