Warsaw 7.2 ºC
Kapcsolat

1 muzeum-historyczne-miasta-krakowa_18

Krakkó Történeti Múzeuma Osztrák erődök Nowa Hutában című időszaki kiállítására várja a látogatókat. 2015. július 8-ig tekinthető meg az utolsó kiállítás a Múzeum nowa hutai részlegében (Słoneczny ltp. 16.) szervezett építészeti ciklusból.

 

A kiállításon azok az osztrák erődök kerülnek bemutatásra, melyeket 1864 és 1919 között építettek Krakkótól keletre, s melyek 1949 óta Nowa Huta részét képezik. Krakkó Történeti Múzeumának nowa hutai részlege azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ezeknek a területeknek minden történelmi emlékét megőrzi és felkutatja. Az erődök kezdenek a feledés homályába tűnni, pedig Lengyelország felosztásának és az I. világháború nehéz időszakának tanúi lehetnének. Magukban állnak, állapotuk egyre romlik, a turisztikai érdeklődés is elkerüli őket. A kiállítás célja, hogy támogassa az erődök megőrzését a feledéstől és a romlástól, valamint annak a közel jövőben megvalósítandó tervet, hogy ez a XIX. századi erődrendszer felkerüljön az UNESCO Világörökségi Listájára.

 

 Az Osztrák erődök Nowa Hutában című kiállítás a következő részekből áll:

 

  • A Nowa Huta területén mai napig megőrzött osztrák erődök: 48 Batowice, 48 a Mistrzejowice, 49 a Dłubnia, 49 Krzesławice, 49 ¼ Grębałów, 49 ½ a Mogiła makettekkel együtt 1:400 méretarányban. Mindegyik erőd története részletes bemutatásra kerül. Az építészeti részben: az építész és a terv, urbanisztika, a terület kialakítása, az építési folyamat. A történelmi részben pedig az egyes erődök krakkói csatákban való szerepét ismerhetjük meg: 1914 novemberében, illetve mikor a Lengyel Hadsereg állomásozott bennük a II. Lengyel Köztársaság idején, szerepüket a II. világháborúban s végül degradálásukat a Lengyel Népköztársaság idején;
  • Már nem létező erődök (építészet és történelem): 15 Pszorna, mely Czyżynyben, a Park Lotników Polskich területén állt és a 49 ½ Kopiec Wandy, mely Mogiłában, a Kopiec Wandy körül állt;
  • A Krakkói Erődrendszer 1904-ből származó térképe későbbi kiegészítéseivel (1:10000 méretarányban);
  • A Krakkói Erődrendszer katonáinak fegyverkezése és élete;
  • Patrióta emlékek abból az időből, mikor Krakkó az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott.

 

 

A kiállított tárgyak közül különös figyelmet érdemelnek a Kriegsarchive-ből származó archívumok: az erődök tervei és makettjei (1:400 méretarányban), a Krakkói Erődrendszer 1904-ből származó színes térképe: SPECIAL-ÜBERSICHTPLAN FESTUNGS – UMGEBUNGSPLAN VON KRAKAU (Technische Militärkomitee, 1:10000 méretarányban).

 

A kiállításon megtekinthetők olyan tárgyak és fegyverek, melyeket az erődökben szolgáló katonák használtak. A kiállítás látogatói megtekinthetnek minden olyan archív fotót, mely azokban az erődökben készült, melyek Nowa Huta területén találhatók. A habsburg és a C.K. krakkói hadsereg fegyverei és emléktárgyai Krakkó Történeti Múzeumából és Marcin Słomski magángyűjteményéből származnak.



Jegyárak:

normál – 6,00 PLN,
kedvezményes – 4,00 PLN,
családi – 12,00 PLN,
csoportos – 4,00 PLN,
csoportos, kedvezményes – 3,00 PLN.


A kiállítás megtekinthető 2015.04.23-tól 2015.07.08-ig keddtől vasárnapig 19.30 és 17.00 óra között.

 

 

Forty-plakat-www

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl