Warsaw 7.2 ºC
Kapcsolat
II. János Pál Pápa nyomában Maloposkaban

Egész Kislengyelországban számos II. János Pálra emlékeztető hellyel találkozunk. Krakkóban többek között az Érseki palota (Franciszkańska u. 3), a Łagiewniki kegyhely, szüleinek sírja (a Rakowicki temetőben) és a Błonia – a pápai misék színhelye – fűződik a pápa nevéhez.
Életének legkorábbi szakaszának emléknyomaira szülővárosában, Wadowicében bukkanhatunk, ahol a Főtér melletti házban találjuk a Wojtyłák egykori lakását (ma kisebbfajta múzeum), és rögtön mellette a Legszentebb Szűz Mária Bemutatásának bazilikáját (bazylika Ofiarowania Najświętszej Maryi Panny), amelyben a kis Károlyt keresztelték.
A csöndes Kálváriai Ösvény és Kegyhely Kalwaria Zebrzydowskában a Karol Wojtyła által leggyakrabban látogatott helyek egyike közé tartozik Kislengyelországban.
Fiatal papként Karol Wojtyła a nyarait a krakkó melletti Raciborowiceban töltötte.
A itteni gótikus stílusban épült templom melletti plébániában tanulmányozta Szent Tamás műveit. Lelkipásztori munkáját pedig az innen nem messze fekvő Niegowice (24 km-re Krakkótól) plébániatemplomában kezdte el.
Karol Wojtyła nagyon szerette a hegyeket. ¬Ludźmierzba (4 km-re Nowy Targtól) az Isteni Szűzanyához, Podhale királynőjéhez zarándokolt. Zakopaneban többek között a Fatimai Szűzanya kegyhelyén Krzeptówkában tudunk tisztelegni a nagy pápa emlékének, ahol pápai mise is zajlott és ahol II. János Pál szobra is áll.
Ószandecben (Stary Sącz), a Błonian, nem messze a Klari¬sszák kolostorától áll az az oltár, amelyen 1999-ben a pápa bemutatta a szentmisét.
Karol Wojtyła nevéhez fűződik továbbá ¬Gorceben a patakig vezető kövekkel kirakott ösvény, az Alacsony Beszkidben (Beskid Mały) fekvő csúcs neve, valamint a kárpáti barangolások emléke.



Dom rodzinny Jana Pawła II (A Szentatya II. János Pál pápa szülőháza), Kościelna u. 7; nyitvatartás: X–IV kedd–vasárnap 9.00–12.00 és 13.00–16.00, V–IX hétfő–vasárnap 9.00–13.00 és 14.00–18.00; jegy: adományok.

 

 

 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl