Warsaw 16.1 ºC
Kapcsolat
Łagiewniki Isteni Irgalmasság Bazilika

Krakkóban található ez a modern, számos magyar vonatkozással rendelkező templom.

Az ottani kolostort 1889-ben alapította Lubomirski herceg. A hely egy lengyel szent, Faustyna nővér kultuszához kapcsolódik.

1998-óta tartott a jelenlegi bazilika felépítése, amelyet nyáron 2002-ben II. János Pál szentelt fel, de a hely már az előtt is mozgalmas zarándokközpont volt.
A templom egyik érdekessége a bazilika alatti részben található, különböző országokból érkező zarándokok számára tervezett 5 kápolna, amelyek közül az egyik magyar. A kápolnákat úgy tervezték, hogy egyszerre több nyelven lehessen bennük kényelmesen imádkozni.
A magyar kápolna kialakítását Antalóczy Lajos atya szorgalmazta. (Ő adta ki magyar nyelven 1988-ban Szent Fausztina nővér naplóját.) Katona István egri püspök folytatta ezt a munkát sok más segítővel együtt.(Seregéyl István egri érsek, Marian Rapacz atya, és sokan mások.) A kápolna teológiai-művészeti koncepcióját Puskás László görög katolikus pap -festőművész dolgozta ki és készítette el feleségével, Nadiával együtt 2003-2004 között.
A díszítés mozaiktechnikával készült, a képeken közös, lengyel-magyar szenteket és boldoggá avatottakat láthatunk. A kápolna a Szentek közössége nevet kapta. Ez a kápolna a Magyar Katolikus Egyház adománya.
A kápolnát 2004 október 9-én szentelte fel Erdő Péter bíboros, prímás, eszertgom-budapesti érsek.
A bazilika számos zarándoklta célpontja.

Hasznos információk:
Cím: Kraków-Łagiewniki, ul. Siostry Faustyny 3, tel: 00 48 12/ 252 33 11, 252 33 33, fax 00 48 12/ 269 79 97, pielgrzymki@milosierdzie.pl, informacja@pastorallodge.com.pl
Miserend:
Vasárnapon és ünnepnapokon: 9:00, 10:30, 12:00, 13:30, 15:20, 18:00
Hétköznapokon: 9:00, 10:00, 15:20, 18:00
Belépő: nincs
Miserend Kápolnában:
Vasárnapon és ünnepnapokon: 7:00 , 8:30 ,19:00
Hétköznapokon: 6:30

Linkajánló

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl