Warsaw 8.9 ºC
Kapcsolat

2malbork

 

A keresztes lovagok rendje Lengyelországban számos gótikus épületet és erődöt hagyott maga után. Nyomdokukon járva visszautazhatunk az időben, s lovagi tornákon, és régmúlt csaták megjelenítésén vehetünk részt.

 

Alább bemutatunk két választott útvonalat. Létrehozhatjuk azonban a saját útvonalunkat is, egy olyan izgalmas útra indulva, mely a múltba vezet.

 

I. Keresztes útvonal – Toruń–Świecie–Toruń hurok (1-2 nap, 224 km)
Kalandunkat Toruńban kezdjük. A szóbeszéd szerint a hatalmas erődvár ma megtekinthető, részben felújított romja valaha az első keresztes kővár volt lengyel földön. Toruńból 20 km-t Bydgoszcz irányába megyünk, a Bierzgłowski-várhoz. Az 1260-ban épült épületkomplexum két részből áll: egyrészt egy gazdasági feladatokat ellátó elővárból és a tulajdonképpeni várból. Következő állomásunk a Nowy Jasiniecben álló vár, melyet 1377-1392 között építettek a pomorski hercegség udvarának helyére. A Wda és a Visztula folyók elágazásába épült świecie-i vár Európa legszebb középkori várainak sorába tartozik. Turisztikai különlegessége az ovális torony, mely a gravitáció irányába kb. 1 métert elhajlott. A következő történelmi gyöngyszem a Chełmnoban – Lengyelország egyik legrégebbi és legszebb városában – álló vár. Malbork várának megépítéséig (1309) ez a város volt lengyel földön a keresztesek fővárosa.

 

II. Keresztes útvonal Toruń–Nowe (1 nap, 215 km)
Utunkat a Bobrownikiben fekvő várromoktól kezdjük, hogy ez után az egyik legjobb állapotban megőrzött erődhöz jussunk Golub-Dobrzyńban. A Radzyń Chełmińskiben található, részben rekonstruált várrom pincéivel, őrtornyával, tornyával és kápolnájával az egyik legszebbnek tartott emlék, mely a templomosok után maradt. A történelem viharait átvészelt várakat Pokrzywnában és Grudziądzban is láthatunk. A Nowyban található vár egy múltbéli utazást is kínál. A vár romjain kívül a várért folytatott csaták megjelenítését is megtekinthetjük.

   

krzyżacy

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl