Warsaw 20 ºC
Kapcsolat
Krakkó - mi az a CZARTORYSKI MÚZEUM?
Aki csak egyszer is belepillantott egy Krakkóról szóló útikönyvbe, biztosan tudja, hogy itt őrzik Leonardo egyik leghíresebb képét, amelyet Hölgy hermelinnel (vagy menyéttel) néven ismer a világ. A gyűjtemény megalapítója Izabela Czartoryska hercegné volt. Hogy milyen céllal tette ezt, és hogyan került hozzá a Hölgy, ebben a cikkemben olvashattok – mindjárt az elején, az Energikus arisztokraták című részben:
Izabela fia, Adam Jerzy Czartoryski (a Hölgy megvásárlója) az 1830-31-es oroszellenes felkelés idején kormányfő volt, úgyhogy a felkelés bukása után emigrációba kellett vonulnia. Szerencsére a gyűjtemény jelentős részét sikerült kimenekítenie Párizsba; a többit az oroszok elkobozták vagy elpusztították. Majd fél évszázaddal később Izabela unokája, Władysław Czartoryski az osztrák fennhatóságú Krakkóban helyezte el a gyűjteményt. Először a Flórián-kapu melletti Városi Fegyvertárban nyitották meg a nagyközönség előtt, majd az ul. Św. Jana és az ul. Pijarska sarkán kialakították azt a jellegzetes, az utcán is átívelő épületegyüttest, ahol a gyűjtemény fő része található.
A második világháborúban a németek is megkaparintották a gyűjteményt, amelynek jelentős részét később óriási munka árán sikerült visszaszerezni. De a története ezzel korántsem ért véget. Az elmúlt tíz (!) évben a Czartoryski Múzeum felújítás miatt zárva volt. Legértékesebb darabja, a Hölgy hermelinnel ekkor vándorútját járta: hol a Wawelben, hol a Krakkói Nemzeti Múzeum főépületében tűnt fel. Közben pedig már folytak a titkos tárgyalások a kormány és a külföldi székhelyű Czartoryski Alapítvány között, amely végül mesésen hangzó, de valójában jelképes összegért, százmillió euróért adta el az épületeket és az egész gyűjteményt a lengyel államnak.
A felújítás óta a pandémia miatt a múzeum hol kinyit, hol bezár. Nekem márciusban sikerült megnéznem. Őszintén szólva jobbra számítottam. A bejárati épületben az utóbbi évtizedek divatja nyomán patiót alakítottak ki. Az uszodaöltöző-szerű ruhatár és a repülőtereket idéző bejárat teljesen automatizált. Ám a korszerűség itt véget is ér. Az iparművészeti, fegyver- és emléktárgy-gyűjtemény legtöbb darabja ugyanolyan régi tárlókban van, mint korábban, az egyes darabok feliratai semmitmondóak („Csésze, 17. század”) és alig láthatók. Csak a Sobieski rabolta gyönyörű török sátrakat csodálhatjuk meg testközelből. A múzeum azzal büszkélkedik, hogy a látássérültek számára is megkönnyíti a látogatást, ám a tapogatható műtárgy-másolatokból nagyon kevés van. Ismertető szövegek pedig sehol sincsenek. Egyedül a Hölgy kis különtermében – magánlakosztályában – találhatunk a falon kétnyelvű információt a kép történetéről, és a rajta szereplő lány kilétéről. Különben audioguide-ot lehet bérelni felárral, ami egyrészt nem igazságos (a múzeumnak a műtárgyak mellett mindenki számára elérhetővé kellene tennie az alapvető információkat), másrészt nehézkessé teszi a látogatást, felborítja a ritmusát. Ha az ember lemond az audioguide-ról és nem ismeri nagyon jól a lengyel történelmet illetve a Czartoryski család történetét, a rengeteg nemzeti és családi emlék nem fog neki sokat mondani.
Ha viszont az ember alaposan meg akarja nézni a műtárgyakat, már a főépület anyagát érdemes két alkalomra osztani, olyan sok van belőlük. Az első emeleten láthatók a Czartoryski család portréi, ruhái és más emléktárgyai, majd lengyel műkincsek, fegyverek, használati tárgyak és történelmi emléktárgyak, amelyek gyakran egy-egy uralkodóhoz vagy hadvezérhez köthetők, legalábbis az alapító ebben a tudatban szerezte be őket. Koncepció híján ide került néhány távol-keleti műtárgy is. A második emeleten vannak az európai műtárgyak: oltárképek, tányérok, festmények stb. A festmények színvonala nagyon változó, némelyik mellett nyugodtan elsétálhatunk, de a Hölgy mellett ne hagyjuk ki Jordaens A szatír a parasztnál című képét (ennek a párja a Budapesti Szépművészeti Múzeumban van), és Rembrandt alkotását, a Tájkép irgalmas szamaritánussal-t – bár ennek olyan lenyűgözőek a színei, és a világítás is ráirányul, hogy biztosan felfigyelünk rá.
A kiállítás legvégén ismét nemzeti emlékek következnek: a nemzeti felkelések jelvényei, zászlói. Plusz logika nélkül benyomva pl. egy kis dobozkában „Jan Kochanowski koponyája” (amely igazából egy nőé – úgy látszik, a közép-európai nemzeti költők erre a sorsra jutottak).
Ha mindez nem lenne elég, épp a napokban nyílt meg az ókori gyűjtemény, amely a Városi Fegyvertárban van, és 2010 óta zárva volt. Alkalomadtán ezt is meg fogom látogatni, és beszámolok róla.
És hogy ki a Hölgy, és ki építette a krakkói "sóhajok hídját"? A képek leírásaiban elolvashatjátok!
Látogatási információk:
A belépés kedden ingyenes!
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet ul. Chałubińskiego 8, 00-613 Varsó, Lengyelország
Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre