Warsaw 22.2 ºC
Kapcsolat

Vallási műemlékek

Kosciol_Pokojuy_Swidnica_1170_778.jpg

Bár nem tudni pontosan, mikor építették az első katolikus templomot Lengyelországban, de elképzelhető, hogy az a kápolnatöredék az, melyet 2006-ban találtak meg a Poznani Ostrów Tumskiban a Legszentebb Szűz Mária templomának lábánál, s mely lehet, hogy 1000 évvel ezelőtt lett alapítva Dabrówka , I. Mieszko felesége által.

A poznani Ostrów Tumski Lengyelország legrangosabb vallási helyei közé tertozik. Ide sorolható még a Wroclawski Ostrów Tumski, a Jasna Góra-i pálos kolostor-együttes a Fekete Madonna képével, a Gniezno-i katedrális, amelyben az ország első öt királyát koronázták, a Wawel gótikus katedrálisa és a Mária Templom Wit Stwosz oltárával Krakkóban.

A lengyel vallási műemlékek szépségükkel elbűvölnek (Sandomierzi Szent Jakab templom), díszítéseik szédítőek (Lublini Szent Teremtő Kápolnája), méreteik megdöbbentőek (Licheni Bazilika), ámulatba ejtő a történelmi hátterük (Wroclawi Szent Erzsébet templom), és mindezt túlszárnyalva… szinte elvakítanak az épület megvilágítását szolgáló lámpák (Wambierzycai Bazilika).

Némelyikük félelmet kelt. Az rémisztő, majdnem 3000 koponyával kirakott Czermnejben található kápolna vagy a Kartuzban a kartuz szerzetes rend által felépített gótikus templom, melynek teteje egy koporsó fedél mintájára készült. Ezek mind arra figyelmeztetnek, hogy „emlékezz a halálra” avagy „memento mori”.

Mások meghatóak, mint például a falvakban és városkákban fellelhető kis fatemplomok, melyet száma meghaladja a 2000. A legrégebbi XIV. századi a Tarnowo Paluckie nevű kisvárosban áll. Sok - deszkákból ácsolt - szentély került skanzenekbe, ahol óvják azokat, megfelelően gondoskodnak róluk és néha, például a karácsonyi éjféli misén, eredeti szerepüket betöltve, megtelhetnek hívők sokaságával.

Hat gótikus stílusú, fából készült szentély került fel a Világörökség listájára. Így csatlakozva a már az UNESCO által elismert Swidnicei és Jawor-i Béketemplomhoz, melyet agyagból emeltek, és Lengyelország legrégibb „imátkozó” parkjához, a kistemplomokból s - a jeruzsálemi keresztút mintájára - ún. kálváriakápolnákból kialakított Kalwria Zebrzydowskához. 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl