Warsaw 8.9 ºC
Kapcsolat
VARSÓ A VILÁG ZONGORAMŰVÉSZETÉNEK FŐVÁROSA – A XVIII. CHOPIN-VERSENY

Fryderyk Chopin zongoravirtuóz  Varsó nemzetközi hírű szülötte. A XVIII. Chopin-versenyt, amelyet 2020 őszén kellett volna megrendezni, a COVID-19 járvány miatt idénre halasztották. A versenyre idén október 2. és 23. között kerül sor a varsói Nemzeti Filharmóniában. Ez egy remek alkalom arra, hogy kiváló zeneszerzőnk nyomdokaiba lépjünk, és felfedezzük az őszi Varsót.

Varsó utcáin sétálva számos Chopinhez kötődő helyet láthatunk: a Kazimierzowski-palota, ahol tanult, a Czapski-palota, amely a lakóhelye volt, és a Res Sacra Miser templom, ahol zongorakoncerteket adott.

A Wizytek templomban, amelyben a Varsói Líceum ifjúságának kötelező vasárnapi miséit tartották, az ifjú Fryderyk többször is orgonált, a szomszédos Elnöki Palotában pedig, amely ma a lengyel elnök székhelye, első nyilvános fellépését tartotta. A nyolcéves zongoraművész koncertje nagy lelkesedést váltott ki, és felkeltette a fővárosi sajtó érdeklődését.

A Chopin korabeli Varsó felfedezését folytatva lépj be a Szent Kereszt templomba. Az egyik oszlopban lévő urnában helyezték el a zeneszerző szívét, amelyet halála után a nővére, Izabella hozott vissza Párizsból.

Ha többet szeretnél megtudni a virtuóz munkásságáról, látogass el a Fryderyk Chopin Múzeumba. Itt többek között levelek és kompozíciók kéziratai, valamint a felbecsülhetetlen értékű zongora látható, amelyen a zeneszerző élete utolsó két évében játszott.  A múzeum több mint ötezer emléktárgyat őriz. Itt találhatók Chopin műveinek autográfjai és első kiadásai, levelezése, emléktárgyak, dokumentumok, a zeneszerző műveinek kiadásai, valamint festmények, grafikák és szobrok. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot Chopin kézzel írt feljegyzései és rajzai az 1830-as évekből fennmaradt naptárakban. Egyfajta zenei hangulatot keltenek azok a kisebb személyes tárgyak, amelyekhez Fryderyk Chopin mindennap hozzáért: aranyóra, jegyzetfüzet, ceruza, medál, fűzőkapocs, édességes doboz vagy a monogramjával ellátott zsebkendő. Híressé vált már Antoni Kolberg rajza, amely a zongora körül összegyűlt családtagokat ábrázolja. A múzeum nappalijának közepén pedig Fryderyk utolsó zongorája áll, amelyet Ignace Pleyel készített az 1840-es években. A kiállításokat úgy állítják össze, hogy mindenki, aki "Chopinék vendégeként" érkezik, megismerhesse a család életét és a zeneszerzőnek abban elfoglalt helyét, munkásságát, valamint azt a Lengyelország iránti vágyakozást, amely közvetlen kifejezést nyert Chopin zenéjében.

Fryderyk Chopin töretlen népszerűségét a Varsóban megrendezett számos fesztivál és kulturális esemény is bizonyítja. Májustól szeptemberig minden vasárnap ingyenes Chopin-koncerteket tartanak a zeneszerző emlékművénél a Łazienki Királyi Parkban, és ötévente megrendezik a nagy presztízsű Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt.

Ha többet szeretnél megtudni:

 

 

 

Ha többet szeretne megtudni, iratkozzon fel hírlevelünkre
Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Magyarországi Kereskedelmi Képviseleti Irodája
1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 24-26
Óbuda Gate Irodaház
E-mail: melinda.farkas@pot.gov.pl